Változások a TVSZ-ben 2009

A BME Szenátus májusi ülésén néhány ponton módosította a TVSZ-t, ezek közül a fontosabbakat az alábbiakban foglaltuk össze. A TVSZ elérhető az alábbi linken, a változások teljes listája pedig itt.

Tantárgymeghirdetés

Eddig a regisztrációs hét hétfőjén dőlt el egy tárgy esetében, hogy megvan-e a tárgy indításához szükséges hallgatói létszám, és amennyiben igen, akkor indult a tárgy, amennyiben nem, akkor nem. Most annyiban változtott a helyzet, hogy ha nincs meg a minimális létszám regisztrációs hét hétfőjén, akkor a tanszék dönthet úgy, hogy a tárgy indításáról a regisztrációs héten egy későbbi időpontban dönt. A későbbi döntés után, amennyiben a tárgy indul, a kurzusról már nem lehet lejelentkezni. Amennyiben a tárgy nem indul vagy később döntenek az indításáról, akkor erről a Neptunban és a Neptunban megadott email címeteken tájékoztatnak.

Félévközis tárgyak számonkérései

A 4 vagy több kredites félévközi jegyes tárgyak esetén csökken a TVSZ által előírt számonkérések száma a korábbi legalább 4-ről legalább 3-ra.

Aláírás érvényessége

Pontosításra került a korábbi megfogalmazás. A 2007 szeptember 1. után megszerzett aláírások a megszerzés félévében és további 6 féléven keresztül érvényesek, amennyiben a teljesített tárgy tananyaga legalább 75%-ban megfelel a tárgy jelenlegi tananyagának.

Felzárkóztató tárgyak

Egy új tárgykategória került bevezetésre a TVSZ-ben a felzárkóztatást segítő szabadon választható tárgy, amely a hallgatók természettudományos alapismeretekben mutatkozó hiányosságait pótolja kiscsoportos formában, kötelező órai jelenlét mellett, megalapozva ezzel a későbbi kötelező természettudományos tárgyakat. Ezen tárgyak kreditértéke beleszámít az nx15 kredites ellenőrzésbe is, legfeljebb 10 kredit értékig korlátozás nélkül(a további szabadon választható tárgyakon felül)

Nyelvoktatás

A nyelvoktatás szabályait egy a közeljövőben megjelenő külön rektori utasítás fogja tartalmazni.

Elbocsájtás utáni újbóli jelentkezés

Megszűnt az a korlátozás, hogy ha a hallgatói jogviszonyod elbocsátás, kizárás, vagy saját kérelmedre szűnt meg, akkor a jogviszony megszűnésének évében nem vehettek fel azon szakra, amelyről elbocsátottak.

Tárgybefogadás kétlépcsős képzés esetén

Kétlépcsős képzés esetén MSc képzésbe azokat a tárgyakat lehet befogadtatni, amelyeket a BSc képzésben előírt krediteken felül szereztél meg.